Darus baleseti mentés, ha az autója az árokba borult.
Félóránként 1 baleset Az országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2019-ben 16 627 olyan közúti baleset történt, amely személyi sérüléssel járt, vagyis naponta átlagosan 45 esetben szenvedett valaki sérülést közlekedési baleset következtében.
- Az autómentők sosem pihenhetnek, hiszen baleset bárhol, bármikor előfordulhat, vannak azonban olyan időszakok, amikor a szokásosnál is nagyobb ennek az esélye.
- Az is szembeötlő, hogy a balesetek többsége novemberben történik.
- Ezt egyesek a kezdődő téli csapadék, mások az október végi óraátállítás számlájára írják.
- A hét legveszélyesebb napja a péntek, amit aligha kell magyarázni, hiszen ilyenkor már mindenkinek a hétvégén jár az esze, hogy mit fog csinálni. A kisebb balesetek túlnyomó többsége parkolókban történik, ezek szinte soha nem halálosak, ám 100%-ban a figyelmetlenség az oka.
- A közúti közlekedés napról napra a szemünk láttára alakul át.
- Egyre fejlettebb, korszerűbb modellekkel rukkolnak elő az autógyártók, ami a sofőrök számára megkönnyíti a vezetést, az önvezető gépjárművek pedig már ugrásra készen várják azoknak a jogszabályoknak a megszületését, amelyek lehetővé teszik bevezetésüket és elterjedésüket.
- A műszaki fejlesztéseknek és a szabályváltozásoknak köszönhetően a baleseti statisztikák évről évre javulnak, de még így is nagyon sokan halnak meg az utakon. A halálos balesetek mindössze 8%-a történik autópályán, vagyis a megengedett nagyobb sebesség ellenére is még mindig ez az úttípus számít a legbiztonságosabbnak országunkban.
- A végzetes balesetek többsége, 55% -a a vidéki utakon, míg 37%-uk történik a városokban. Az áldozatok mintegy egyötöde 25 év alatti fiatalember vagy gyerek. A közúti balesetek inkább a férfiakat tizedelik, 4-ből 3 áldozat az erősebbik (férfi) nem képviselői közül kerül ki.