Mit tegyünk ha vadgázolás történt?

A nyár derekától az ősz derekáig óvatosabban kell vezetni erdők és mezők mentén, mert augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka.

Szeptemberben pedig a szarvasok násza kezdődik.

 

Mit tegyünk, ha elütöttünk egy állatot?

A vaddal történő ütközés közlekedési balesetnek számít, azaz mindenképpen ki kell hívni a rendőrséget, illetve értesíteni kell a helyileg illetékes vadásztársaságot. Fontos tudni, hogy a vadállomány az állam, illetve a vadásztársaság tulajdona, annak eltulajdonítása lopásnak minősül.

Ha a vad nem pusztult el a balesetben és elhagyta a helyszínt, akkor készítsünk fényképeket a nyomokról és kérjük ezt az eljáró rendőrtől is.

A gépjármű vezetője, illetve a vad mozgásáért felelős illetékes vadásztársaság is minden tőle megkövetelhetőt megtett a baleset elkerülésének érdekében s így egyikük sem vonható felelősségre! Mindkét fél saját maga viseli a balesetben sérült javakban okozott károkat.

A vadásztársaság a vadállományban esett kárt, a gépjárművezetője pedig a gépjárműben keletkezett kárt.

 

Mikor fizet a biztosító?

Vadütközés esetén a gépjárműben esett kárt a biztosító akkor téríti meg, ha a gépjármű rendelkezett casco-biztosítással. Emellett az utóbbi években egyre több biztosítónál elérhető a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás mellé, kiegészítő biztosításként köthető, úgynevezett vadkár-kiegészítő biztosítás is, amely megoldást jelent ilyen esetekben. Illetve!

A helyszínelő rendőr segítségével értesítsük a vadásztársaság illetékesét és ragaszkodjunk hozzá, hogy jöjjön a helyszínre és egyrészt szállítsa el a vadat, másrészt kérjünk tőle tájékoztatást a vadásztársaság címéről és a vadásztársaság esetleges felelősségbiztosítójáról.

Ha a vadásztársaság rendelkezik felelősségbiztosítással, akkor azzal a biztosítóval rögzíttessük gépkocsink sérüléseit.

Ennek hiányában a saját felelősségbiztosítónknál kérjünk ún. „szívességi kárfelvételt”, mert például, ha az autópálya/autóút vadvédő kerítése nem elég magas, vagy hiányos (ezt is rögzíttessük a rendőrrel és mi magunk is fotózzuk le), akkor a közút kezelője a felelős.

 

Állunk rendelkezésre 0️⃣-2️⃣4️⃣ szolgáltatásainkkal ??

✅ Személyautó, SUV, Terepjáró, Sportautó, Oldtime járművek Mentése és Szállítása

✅ Furgonok, Kisteherautók, Mikrobusz, Lakóautók Mentése Szállítása

✅ Baleseti és műszaki mentés ( Összetörött, kitört kerék, felborult )

✅ Félretankolás esetén üzemanyag leszívás⛽

✅ Darus műszaki mentés

✅ Darus, autó-furgon mentés

✅ Emelve vontatás

✅ Teherautó mentés

✅ Bikázás 12-24V⚡

✅ Ajtó nyitás ( bezárt kulcs )

✅ P-fokozatba ragadt automata váltó?

✅ Nem lehet mozdítani, Elektromos kézifék hibás?

✅ Kormányzárba szorult vagy elhagyott kulcs??

✅ Elektromos autójával nem ért el a töltőig?

✅ Mezőgazdasági gépek szállítása

✅ Kisgépek szállítása

✅ Külföldön? és Belföldön?? is állok rendelkezésükre a nap 24 órájában. ??

✅ Akár 6 személy szállításával ha a gépkocsi lerobbant vagy összetörött

✅ Daruzással

✅ Darus autómentéssel minőségi, sérült vagy mozdíthatatlan autómentésért!

 

 ✅M7-es autópálya autómentés Furgon mentés

 ✅7-es út autómentés Furgon mentés

 ✅710-es út autómentés Furgon mentés

 ✅71-es út autómentés Furgon mentés

 ✅E71-es út autómentés Furgon mentés

 ✅E66-os út autómentés Furgon mentés

 ✅8-as út autómentés Furgon mentés

 ✅81-es út autómentés Furgon mentés

 ✅811-es út autómentés Furgon mentés

 ✅62-es út autómentés Furgon mentés

 ✅63-as út autómentés Furgon mentés

 ✅64-es út autómentés Furgon mentés

 

✅ Állunk rendelkezésére az év minden napján 0-24ig

✅ RAKOMÁNYBIZTOSÍTÁSSAL ❗❗

✅ Biztonságos és Balesetmentes közlekedést.

Szilvia írta:

"Nagyon köszönöm a segítségedet!

Az "isten" küldött,el sem tudtam képzelni hogyan jut ki az udvarból az autó,de hála neked megoldottad..."
 

Eredeti post megtekintése

Zoard írta:

"Nagyon gyors és profi jófej srác! Pikk pakk felkapott és már indultunk is. Semmi macera. Telefon. Érkezés. Autó fel. Indulás ahová kéred. :) Csak ajánlani tudom. ;)"
 

Eredeti post megtekintése

Róbert írta:

"Karácsony előtt kuplung bowden szakadásom volt. Senki nem vállalta az autót, kivéve ő. Gyorsan, precízen, korrekt áron dolgozik. Csak ajánlani tudom."
 

Eredeti post megtekintése

 

Elérhetőség

S.O.S. Mobilitás Kft.

Adószám: 26568076207

Cégjegyzékszám: 0709029474

Tel.: +3670 370 5382

8151 Szabadbattyán, Vasvári Pál utca 52.

E-mail: sosmobilitaskft@gmail.com


Megközelítés

Egyéb

Adatvédelem

Megtalálhatóak vagyunk itt is

facebook

Copyright © 2021 Sosmobilitás Kft. - minden jog fenntartva.


Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer