Készülj fel a legrosszabbra és bízzál a legjobban
Azt a kátyú fáját !!
Önt még nem érte semmilyen kellemetlenség egy nem kívánatos meghibásodás, esetleg egy komolyabb kátyú belehajtásának következtében?
Annál jobb, ez maradjon is így!
De mindenesetre nem árt, ha van egy autómentéssel, autószállítással foglalkozó cég telefonszáma a mobiljában a biztonság kedvéért.
És nem árt az sem, ha előtte összehasonlítja, utána olvas a fuvarozóknak!
Mennyire megbízható❗
A bajba jutott ember a legelső megoldásba kapaszkodik bele, sokszor a jóval költségesebbe.
Ezért érdemes felkészülni mindenre időben. Így, ha netalán segítségre ( AUTÓMENTŐRE ) lesz szüksége, úgy pontosan tudja majd kihez fordulhat, és hogy hogyan ússza meg az autómentést olcsón.
FONTOS TUDNIVALÓ ❗❗
Közúton történő kátyúba vagy nem kitáblázott úthiba okozta kárnál, azonnal meg kell állni és ki kell hívni a rendőrt.
Ugyanis a hatóság egy hivatalos jegyzőkönyvet fog készíteni az esetről, Én pedig az autómentést követően a biztosítók által elfogadott számlát és fuvarlevelet állítok ki, így a biztosító az anyagi kár mellett téríteni fogja az autómentés teljes költségét is.
Egy káresetnél legfeljebb 2 autószállítást térít a biztosító!
Állunk rendelkezésre -
szolgáltatásainkkal
Személyautó, SUV, Terepjáró, Sportautó, Oldtime járművek Mentése és Szállítása
Furgonok, Kisteherautók, Mikrobusz, Lakóautók Mentése Szállítása
Baleseti és műszaki mentés ( Összetörött, kitört kerék, felborult )
Félretankolás esetén üzemanyag leszívás
Darus műszaki mentés
Darus, autó-furgon mentés
Emelve vontatás
Teherautó mentés
Bikázás 12-24V
Ajtó nyitás ( bezárt kulcs )
P-fokozatba ragadt automata váltó?
Nem lehet mozdítani, Elektromos kézifék hibás?
Kormányzárba szorult vagy elhagyott kulcs?
Elektromos autójával nem ért el a töltőig?
Mezőgazdasági gépek szállítása
Kisgépek szállítása
Külföldön
és Belföldön
is állok rendelkezésükre a nap 24 órájában.
Akár 6 személy szállításával ha a gépkocsi lerobbant vagy összetörött
Daruzással
Darus autómentéssel minőségi, sérült vagy mozdíthatatlan autómentésért!
M7-es autópálya autómentés Furgon mentés
7-es út autómentés Furgon mentés
710-es út autómentés Furgon mentés
71-es út autómentés Furgon mentés
E71-es út autómentés Furgon mentés
E66-os út autómentés Furgon mentés
8-as út autómentés Furgon mentés
81-es út autómentés Furgon mentés
811-es út autómentés Furgon mentés
62-es út autómentés Furgon mentés
63-as út autómentés Furgon mentés
64-es út autómentés Furgon mentés
Állunk rendelkezésére az év minden napján 0-24ig
RAKOMÁNYBIZTOSÍTÁSSAL
Biztonságos és Balesetmentes közlekedést.